Hogyan élek fibromialgiával!

Fáradtan kelek alig bírok felkelni, fáj mindenem, még kiegyenesedni is fáj. Pedig éjjel aludtam, igaz nem jól sokszor felébredek csípő és hátfájdalomra, nem a csont fáj olyan izomláz szerű fájdalmam van.

Pajzsmirigy betegséget kizárta az orvosom, ez megnyugtatott, de akkor mi bajom van? Ortopédorvosnál jártam, talált is egy nyakigerinc sérvet az MRI, de mitől van izomlázhoz hasonlító fájdalom a testemben.

Felmerült a lehetséges ok, talán fibromialgiám van!

Közel négy évig ettem magam amiért ilyen lusta vagyok, a legkisebb intenzív mozgás is kifáraszt, nagyon nehéz ezt elfogadni. Kedvetlen vagyok és kialvatlan, először azt gondoltam ez olyan “anyuka kór”. Nehezen kelek fel és fáradtan,olyan a testem mint a bádog embernek, milliószor fent vagyok éjjel, legalábbis így érzem. Ezért vettem egy okos órát, hogy tudjam milyen minőségű az alvásom, a mély-alvásom 45 perc, van amikor meg kevesebb, ez nagyon kevés! Ez így nincs rendben!

Hogyan élek fibromialgiával?

Én ebbe a testbe születtem, ebben kell élnem, nem ruha amit bármikor lecserélhetek! Szeretem a testem ,hiszen ettől vagyok én magam. Hiszek az erőmben, hogy javíthatok az állapotomon.

Saját kutatásba fogtam, mi javíthatja az alvásom és ezzel a közérzetem? Azt olvastam a jógáról, hogy gyógyítja a testet lelket, hát nekifogtam! Kerestem egy nekem tetsző oktatóvideót a YouTube-on erre (link)találtam nagyon jót tett, testem lelkem megfiatalodott. De nem az igazi nekem, mert nem mindig van erőm, lelki és testi energiám nekiállni jógázni, ezért elővettem a már ismert mankómat a meditációt(link)

Nem tudtam a fájdalom miatt dolgozni, koncentrálni. Nekem ülő munkám van forrasztok (link)itt olvashatsz rólam. Egyre többet hibáztam a munkahelyemen és itthon is, nem értettem miért. Elfelejtettem fontos feladatokat és hasonlók. Nem ,nem a gyereket nem hagytam az oviba. Odáig nem fajult a dolog.🤣

Már tudom fibromialgiám van!

fibromyalgia tünetei
Hogyan élek én fibromialgiával

Hosszú orvoshoz járások es betegállományok után, nem kis szégyenérzettel, de annál nagyobb igazság érzettel jutottam el egy reumatológushoz aki megállapította a „fibrót”, én így hívom az állapotomat!

Ilyenek lehetnek a tünetek lehetnek fibromialgiával élőknek

  • Fáradtság, álomkór
  • Erős izomláz fájdalom
  • Ködös érzet az elmében
  • Depreszió, alvászavar
  • Kissebrendűség és szégyen érzet

Nálam ezek mind jelen voltak!

Mindenkinél máskép jelentkezik erről itt olvashatsz! Direkt nem írok betegséget, mert én állapotnak élem meg. Olyan mint a tenger, hullámzik, hol fent hol lent van az állapotom. Az időjárás válltozás is megvisel, hogy miért írom le ezeket? Azért, hogy tudd nem vagy egyedül és ma már tudom én sem vagyok egyedül.

Megtanulok fibromialgiával élni!

Fontos tudnod, én a saját állapotomról írok és arról amit én kipróbáltam, ez nem orvosi tanács! Ha kipróbálod csak magadért tedd! Mindent magadért cselekedj,ismerd meg magad mitoől jobb és mitől rosszabb a helyzet. Én naplót vezetek, hogy tudjam és ne felejtsem el, mitől érzem magam jobban.

Nem vagyok orvos se terapeuta, csak egy “fibrós”, aki elhatározta hogy jobban akar élni.

Iratkozz fel a hírlevélre👇,igen ott lent!

Please follow and like us:

Szólj hozzá!

We use cookies to personalise content and ads, to provide social media features and to analyse our traffic. We also share information about your use of our site with our social media, advertising and analytics partners. View more
Cookies settings
Accept
Decline
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kreatívan élünk

A weboldalunk címe: http://kreativanelunk.com.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.

Média

Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik

Ha hozzászólást írunk a honlapon, a megadott nevet, e-mail és honlap címet sütikben eltároljuk. A tárolás a kényelmi célokat szolgál azért, így a következő hozzászóláskor ezeket a mező adatokat nem kell kitölteni. A sütik lejárati ideje egy év. Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

További információk

Hogyan védjük a felhasználói személyes adatokat

Érvényben lévő eljárások adatkezelési sérelmek esetén

Milyen harmadik féltől származó adatokat kapunk

Milyen automatizált döntéshozatalt és/vagy profilalkotást végzünk a felhasználói adatokkal

Szabályozott iparág közzétételi követelményei

Save settings
Cookies settings