Szeretettel mutatom be nektek Mátyás Adélt ,mert úgy gondolom minden lány álma örökre gyereknek maradni és babákkal játszani. Ő megvalósította az álmát. Hiszem hogy más sikereiből is tanulhatunk é ő igazi példakép az álmaink megvalósítására. Zazi-Zacsika néven megalkotta a baba műhelyét. Mindig nagyon várom a bejegyzéseit a facebookon , mert ő nem babát készít ,hanem megalkotja őket és Cuki történeteket álmodik hozzá. Elmeséli születésüket és rendszeresen kap visszajelzést a „befogadó családoktól”. Minden általa készített játék egy különleges egyéniség. Adél, hogy talált rád az ötlet hogy babákat készíts?
Amióta csak az eszem tudom, és talán még azelőtt is nagyon szerettem a babákat. Mások már rég nem babáztak, amikor én még mindig nagyon szerettem őket. Aztán jött a kamaszkor, a fiatal felnőttkor, amikor ugye az embernek sok-sok más fontos dolga van. Majd 6 -7 évvel ezelőtt eljátszadoztam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha készítenék egy babát. Amikor elkészült rettenetesen büszke voltam a kis babcira és annyira élveztem a folyamat minden pillanatát, hogy azt mondtam még készítek. Nekifogtam kicsit dokumentálódni, kutattam, kerestem az arányokról, a mikéntre a hogyanra viszont többségében magamtól kellett rájöjjek. Nem bánom ezt a tanulási időt, mert így tudtak a babáim alakulni, fejlődni.
Ne is bánd a tanulással töltött időt, hisz a tanulás fejlődés. Gyerekeknek játékot készíteni érdekes kihívás. Nem mindegy hogyan és miből készülnek. Legyen kedves , gyerekbarát , biztonságos, nem egyszerű folyamat. Úgy gondolom ez nem nevezhető munkának ,ez már igazi hivatás. Mit jelent neked a hívatásod?
Most kicsit elmosolyodtam magam, mert olyan hatalmas súlya van ennek a szónak, hogy hivatás. De igen, van a babakészítésben (legalábbis számomra) egy lelki vonulat, amikor formálom őket , amikor lassan-lassan megszületnek, amikor öltöztetem és itt engedd meg, hogy megjegyezzem, hogy minden baba egy külön kis világ ez abban is látszik, hogy nem minden babának áll jól ugyanaz a ruha , nem mindig de többségében arra gondolok, hogy milyen jó kis barátja lesz egy kisgyereknek, vagy egy felnőttnek. Az én hivatásom a szeretet átadása, hogy minden babába, annyi szeretetet gyúrjak, hogy amikor rájuk néznek érezzék, hogy ez a baba egy barát, egy családtag .
A munkáid tele vannak kreativitással és szeretettel. Ezért is van a kézzel készített játékoknak akkora értéke a gyerekek számára. Szerencsére egyre többen készítenek és vásárolnak kézműves terméket. Mivel tudod bíztatni az olvasókat a kreativitásra?
A kreativitás az egy emberi tulajdonság, és mindenkiben benne van. Az már más kérdés, hogy kitud-e bontakozni. Én nem voltam egy kreatív gyerek, igazából soha nem jeleskedtem semmiféle kreatívnak számító tevékenységben, ez fordult át felnőttként.
Arra tudok bíztatni mindenkit, hogy legyenek merészek, nyitottak az újra, rugalmasak és ha úgy gondolja ő ezt vagy azt szeretne megalkotni, akkor fogjon neki. Kreatívan lehet kávét főzni, ruhát varrni, ételt elkészíteni, de még cipőt is pucolni . Lehet időközben rájön, hogy ez vagy az nem nekivaló de ez egy út, egy folyamat része, ami alatt megismeri önmagát.
Most a csapból is az folyik ,hogy „lépj ki a komfort zónádból !”,de a te példád is meg mutatja , érdemes megtenni! Nem tudhatjuk mire vagyunk képesek ha meg se próbáljuk. Minden riport alanyomat megkérem hogy mutasson nekünk egy idézetet ami a legjobban illik hozzá. Van ilyen neked is?
Egyik kedvenc „megmondóm” Walt Disney és sok, sok kedvenc idézetem van tőle , de ez a kedvencem. „Akármit is csinálsz, csináld jól. Csináld olyan jól, hogy ha az emberek látták, utána vissza akarjanak jönni és újra megnézni, ahogy csinálod. Olyan jól csináld, hogy utána szóljanak másoknak és meg akarják nekik is mutatni, hogy milyen jól csinálod.”
A szájhagyomány a legjobb reklám , amikor az emberek egymásnak adják a híred. Egy egész közösséget vonzottál már a műhelyed köré, bevallom én is a követőd vagyok. Olyan jó olvasni és látni a kis történeteidet. Elárulod a célodat nekünk?
Célom a játékaimmal? Igen jó kérdés. Én nem csak gyerekeknek készítek játékokat, hanem a felnőttként bennünk élő gyereknek is. A cél egy olyan kis világ megalkotása ahova gyerek és felnőtt egyaránt szívesen betekint és elidőzik.
Játszótársakat készíteni mindenkinek, aki a valóságot oldaná egy kis játékkal. Mert a játék nem a gyerekek kiváltsága. Én azoknak alkotok, akik felismerik, hogy a játékhoz játszótárs kell, lelkes játékok. Nálam pont ilyenek születnek.
„Lelkes játékok „ nagyon tetszik ez a kifejezés! Azt gondolom ebben minden benne van amit te képviselsz. Mi motivál a mindennapokban?
A barátaim, a gyerekek mosolya meg, hogy szeretem az életet.
Adél „lelkes játékait” a babáit és a többi különlegességet itt megtaláljátok:
Kövessetek facebookon, hogy nehogy lemaradjatok az új bejegyzésekről!
Többi riportot itt találjátok